Sharknado: The 4th Awakens (2016)

A cápavihar negyedik része 2016-ban került vetítésre a SyFy kábelcsatornán Sharknado: The 4th Awakens címmel. Egy újabb remekmű, ami a moziguruk ítélete alapján ízlésficamomat és humorérzékem teljes hiányát bizonyítja. Ahogy én látom...

A történet öt évvel az előző rész eseményei után játszódik. April (Tara Reid) halott, így Fin (Ian Ziering) a fiával él a nagyi farmján. A legutóbbi eset óta nem történt cápavihar. Az Astro cég Astro Pod találmányával stabilizálták az atmoszférát, ezáltal megakadályozva bárminemű tornádó kialakulását. Tornádó nélkül sharknado sincsen, így az emberek boldogan, biztonságban élhettek. Eddig.

A sharknado széria talán erre a negyedik részre forrott ki igazán. Az első részben még túl komolyan vett színészi játék és a második-harmadik részben lévő bohóckodás között megtalálták az arany középutat. Itt épp eléggé élik bele magukat a szereplők egy szörnyes-katasztrófafilm sci-fi vígjátékhoz. Aki trash filmet vár annak kellékeivel, az már ez alapján is csalódni fog. De valószínűleg zavarni fogja az is, hogy az alkotók a történetre is figyelmet fordítottak. Itt ugyanis az előző két résszel ellentétben ismét törekedtek valamiféle történeti folytonosságra és (ál)tudományos magyarázattal szolgálnak a sharknadok mibenlétére.

A cápák tehát ismét a tornádó részeivé válnak, de a magyarázat mellett, az első részhez hasonlóan képi világban is megtámogatják azok kialakulását. A Zs-film jelleg ezúttal ismét inkább a low budget késztés és a színészi játékból fakad, mintsem a forgatókönyvből. Ahogy az előző rész “ködcápaviharánál” már utaltam rá, itt aztán elszabadult az írók fantáziája, a sharknadok még tovább “evolválódtak” a híradós csóka legnagyobb örömére, alig győz nekik újabb és újabb nevet adni. És persze azért akad itt is pár igazán trash jelenet, de a harmadik rész szintjét meg sem közelíti.

Kinek nem fog tetszeni? Aki túl komolyan veszi a történetet és sci-fit várva magasra teszi a mércét. Aki a borítót és bevezetőt látva egy Csillagok háborúja paródiára számít. Aki bekészítve a piát és a baráti társaságot, valami agyatlan ökörködésre készül. Akkor mégis kinek jöhet be? A kritikákat olvasva, senkinek. Magamból kiindulva azoknak, akik el tudják engedni magukat egy könnyed másfél órára anélkül, hogy a cgi-t anyáznák, történetbeli ellentmondásokat keresnének, a színészi játékon dühöngenének, vagy azon morfondíroznak, hogy az adott jelenet hány fizikai szabályt szegett meg. Akik képesek a képzeletüket elengedni és beleélni magukat egy ilyen szürreális világba.